Vakok és Gyengénlátók

Ügyrendi Bizottság feladatai

Dönt:

  • Közbeszerzési eljárás során döntés (Kbt. alapján elkészített Közbeszerzési Szabályzatban foglaltak szerint)
  • tárgyév február 28-ig a polgármester szabadsága ütemezésének jóváhagyásáról
  • a feladatköréhez tartozó alapítványok és egyéb szervezetek beszámolójának elfogadásáról, amennyiben az önkormányzat az alapítványban vagy szervezetben tagként vesz részt, továbbá amennyiben az Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás írja elő a beszámolási kötelezettséget
  • a települési képviselőnek a Közgyűlés üléséről való távolmaradása esetén a benyújtott igazolási kérelem elfogadásáról



Javaslatot tesz:

  • jogszabály módosításának kezdeményezésére
  • Alkotmánybíróság előtti eljárás kezdeményezésére



Véleményezi:

  • a rendelet-tervezeteket
  • a Közgyűlés napirendjére tűzött, az önkormányzat által kötendő szerződés, illetve megállapodás tervezetét
  • az önkormányzati intézmények, gazdasági társaságok alapító okiratainak, szervezeti és működési szabályzatainak elfogadására, módosítására vonatkozó javaslatokat



Egyéb feladatok:

  • igény szerint részt vesz a rendelet-tervezetek előkészítésében
  • állásfoglalást adhat a Szabályzatban nem szabályozott, vagy vitatott kérdésekben
  • ellenőrizheti az általa előterjesztett, vagy véleményezett Közgyűlési döntések végrehajtását
  • kivizsgálja a képviselői összeférhetetlenség megállapítására irányuló kezdeményezést
  • nyilvántartja és ellenőrzi a polgármester, a képviselők és az Ügyrendi Bizottság által elfogadott, a 66. §-ban meghatározott kötelezettekre, illetve a nem képviselő bizottsági tagokra vonatkozó vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel kapcsolatos eljárásról szóló szabályzatban foglalt nyilatkozattételre kötelezettek vagyonnyilatkozatát
  • átveszi a képviselők által tett lemondó nyilatkozatot összeférhetetlenség esetén
  • minden év június 30-ig tájékoztatja a Közgyűlést az önkormányzatnak a megelőző évben lefolytatott közbeszerzési eljárásairól


Névjegy

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Székhely:

3100. Salgótarján, Múzeum tér 1.


Postai cím:

3100. Salgótarján, Múzeum tér 1.


Telefonszám:

(32) 417-255


Faxszám:

(32) 310-838


e-mail cím:

 

Gyakran keresett oldalak